Meglepődnék ha nem vinnék el. Nagyon jó kapus is, meg a fizujával is lehet tölteni a sapkát. Olcsó, meg igazán jó kapust nem fognak kapni. Persze lehet, hogy kezdetnek némi ellenértékért bevállalják akár a Dallas valamelyik kapusát, aztán megint halásznak valakit amíg nem akad egy fiatal tehetségük, vagy lesz olyan a csapat, hogy érdemes áldozni egy első számú kapus megszerzésére. Szóval mégsem lepődnék meg ha nem vinnék Fleury-t.
Azert az mas szitu Fleury igy se ugyse maradt volna a fizetese miatt, valakinek mindenkepp mennie kellett volna kozuluk. Kerdes mi lesz akkor ha nem viszi el a Vegas. Ugyanez benne van Cecinel is. Legvaloszinubb az hogy mar minden GM tud mindent hogyan lesz csak a mi agyunkat huzzak.
MAF annyiból tényleg más, hogy egyértelműen látszik már a vezetésünkön, hogy Murray a starterünk, szóval maradna ő szívesen, de tudja, hogy ha marad is, max ülni fog...
Egy védő max kevesebb percet kap, de a kapus ilyen szempontból azért egy "mindent, vagy semmit" poszt.
A fő árulkodó jel arról, amit mondtam: PO "közepén", ahogy Murray már játékra alkalmas volt, az első vereség után lecseréltük MAF-ot őrá a kezdőposzton, és maradt is ő végig - pedig előtte MAF kurva jól védett, mindenki a reneszánszáról beszélt, stb.
“But (Neil’s) like, ‘Hey, Todd I’d still like to play’. If there’s somebody out there then that would be great. If there isn’t then it’s been a great run. Things change and you have to respect that.”
Yes, the Senators and Neil have decided to turn the page but he can leave with his head held high because of a job more than well done.
A csapat egyik vezető arca volt. Köszönjük Chris Neil!
Hát szerintem így is kicsit túlsokáig húzta, ettől függetlenül tiszteletet érdemel. Nem sokan játszottak le 1000 meccset ugyanabban a csapatban.
Karlsson közben megmütötték, de úgy tűnik a szezonkezdetre készen áll majd. Jó hogy Dorion a playoff után mondta hogy senkit nem kell műteni, aztán már a második ember feküdt kés alá.
Ha nem hoztak valami új szabályt a Vegas miatt, akkor sehogy.
Különben meg tökmindegy, hogy Phaneuf, vagy Methot miatt adunk valamit nekik, mivel amúgy is az volt a szándék, hacsak Phaneuf nem tudott meg olyat amit mi nem.:)
Ha téged ki akar rúgni a főnököd, de van a munkaszerződésedben egy záradék, hogy csak busás végkielégítés ellenében teheti ezt meg, akkor te is lemondanál erről a jogodról? Ugye, hogy nem. :) Phaneuf csak él azzal a lehetőséggel, amit kialkudott magának még Torontóban. Ráadásul úgy tudom, hogy amikor átvesznek valaki olyan játékost a csapatok, akinek NMC vagy NTC van a szerződésében, eldönthetik, hogy honorálják-e ezt, vagy sem. Úgy tűnik Sens beledől a saját kardjába.
Amúgy meg megoldják ezt, kap egy alacsony picket a VGK, hogy ne vigye el Methot-ot és kész. Egyébként Methot már pont az a kategória, akire nem építheted a (közel)jövő csapatát (sem), inkább egy fiatalabb védő vagy csatár lesz célkeresztben a Vegas részéről véleményem szerint.
Az eredeti hozzászólás módosítva lett a felhasználó által! NTC miatt nem tudjuk elcserelni szoval mindegy, o maradni szeretne es meg volt a joga hozza. Az NTC pont ezert van. Mondjuk igy lehet uj bekkpar utan nezhet. Helyeben en sem oldottam volna fel nincs garancia arra hogy nem kell elmenni a sivatagba es a palyafutasod hatralevo reszet egy fos csapatban tolteni. Iden volt eloszor hogy tuljutott az elso koron, eddig csak hulladek csapatokban jatszott, nem akar megint. Csapat szempontjabol nyilvan szarul jott ki, de nem volt garantalt win-win lehetoseg.
Reméljük feloldja és minden megoldodik, bár joga van megtartani magának, akkor gyorsan boltolni kell valamit a Vegassal hogy ne vigyék el Methotot.
Karlsson meg kapott Conn Smythe szavazatot valakitől. :)
A két Karlsson assist a Bruins ellen és Pageau négy gólos meccs sztem örökre beleégett a retinámba, na meg a Hoffman bomba után még néha hallom a vasat csengeni.
Pageau-nál biztos rámennek a Hofi, és Ceci féle bizonyítási szerződésre. Először 3,8-at akartam írni, ami szerintem jó ár egy Cizikas és Anisimov között nagyjából.
Ceci-nél lejárt a próbaverzió, és már Volchenkov is anno 5milkát kapott a Devils-től, szóval szerintem ez továbbra is jó ár. Ha Chabot beválik/vagy kevés a hely a sapka alatt, még mindig könnyen elcserélhetjük majd. Persze nem Taylor Hall lesz belőle, de valami.:)
Akkor lehetne neki ennyit adni ha Methot vagy Phaneuf tavozik ido elott. Amugy sztem nagyon egy dimenzios ami a mai jatekban keves. Hazorzot konnyu talalni, de aki elore is hasznalhato azokert tobnet adnak. Hosszu tavu tervben en csak akkor vennem bele ha Chabot nem valik be es Phaneuf es Methottol hamar megszabadulunk, mert ha ezt a 4-4,5et megadjuk neki lesz egy 20 millas top negyunk ami nagyon sok penzt, foleg hogy elol meg annyira nem utos a csapat.
Ceci szerintem nem er ennyit, foleg ha Chabot jo lesz akkor ot el kell passzolni. Turris, Stone pedig tuti 6-nal fog kezdodni mai arakat figyelembe veve. Pageaunak viszont negyet nem adnak max egy 4 ev 12 millat. Mivel o es Dzingel is RFA ott Dorion raer alkudozni, az sem lepne meg ha a Murray modszer lenne hogy 1 max 2 eves szerzodes bizonyits es utana megfizetlek sztori lesz.
Dzingel már elvihető igen, szerintem ő az a klasszik hajtós Sens Bottom 6 ember akinek erre a csapatnak szüksége van. Clutch gólokat tudott lőni a playoffban is... hozzá én mindenképpen ragaszkodnék, de Dorion is fog szerintem. Szerintem ő sem lenne jó máshol.
Chabot jövőre biztosan fent fog kezdeni, nála nagyobb potenciállal rendelkező védő prospect az egész ligában nincs és ha jövőre nem is utána biztos helye lesz a csapatban. Bármelyik védőt viszi el a Vegas Wideman, Claesson, Harpur közül valaki maradni fog aki megoldja amit meg kell. Egyik sem szupersztár, de tökéletesen illenek a rendszerbe. Boro-t én nem kedvelem, de ez magánvélemény, sok buta kiállítás, elveszti a fejét néha, de Boucher kedveli hogy van valaki kemény ember hátul aki oda tud csapni. Én nem bántam hogy hamar kidőlt a playoffban, mert így legalább volt hely a fiatalabbaknak és az ügyesebbeknek.
Phaneuf meg...kurva szar az szerződés, de attól ő még jó, meg kell nekünk. Mivel jövőre sem fogjuk kimaxolni a capet bőven elfér azzal a sok pénzzel együtt is amit elvisz. Meg Karlssonnal elég jól összebarátkoztak azt olvastam.
Condomért meg cseréltünk, nem waiver, de csak a pontosság kedvéért. Szerintem nem marad amúgy 1-1,2 milliónál nem ér többet, máshol meg többet is fognak ajánlani neki. Amúgy kapus fronton tényleg elég cudar a helyzet, Hammond felejtős, elkéne engedni. O'Connor besülni látszik, Driedger meg egy jó AHL starter lehet, de nem több. Andy jövőre még biztos hosszabítani fog 3 milla körül és akkor már lehetne cserélni valami kapus palántáért aki pallérozodhatna mögötte. Olyan három évet látok még Andyban amit tudhat top szinten hozni ha a komolyabb sérülések elkerülik, ami azért nem biztos nála. Állítólag a Rangers szériában nagyon rossz volt a háta, de utána javult a Pens szériára.
Pageaut meg kell kínálni a nyáron egy szebb összeggel, nem lenne jó ha nem tudnának megegyezni és akkor jövőre UFA lenne. Valamint ott van Turris aki jövőre lejáró és nyílván emelni kéne azon is. Olyan hat millióra saccolom amiért alá is írna, akkor viszont Stone is elfogja kérni ezt az összeget. Szóval jó lenne még ezen a nyáron a playoff emlékekkel a tarsolyban megegyezni mindenkivel.
Dzingel-ben egyetértünk.
Chabot hozzáállásával gondok voltak a felkészülés során, remélem nálunk, és cirkusz nélkül lesz príma játékos.
Boro hetedik védő kvalitás, és megnéztem volna hogyan szeretgeti meg Malkin-t.
Phaneuf-ben is lényegében egy a véleményünk.
Igen, Condon-t a pingvinektől hoztuk pickért. Örültem akkor, és bevált a fiú. Nem tudom tarjuk e, de backup kellene.
Bingoba szezon közben új kapust hoztak, szóval a mennyiség az sok is a kicsiknél, de minőség kérdéses.
Pageau 4m/év jó lenne legalább 4 éves szerződéssel. Turris 5,5m/év 4 évre. Stone 6 éves szerződéssel 5,6m/év. Mondjuk.:)
Ceci-re 6/5 év 4,5m/év, ha aláírja. Egy jó védőért bolond összegeket is képesek kifizetni a ligában szóval ezt jónak tartanám.
MacAvoy kicsit a kertek alatt van elismerésügyileg (mint az ncaa-sek általában), meg egy évvel fiatalabb nagyjából. De mindkettőben óriási potenciál van.
1.sor
Válasz Ricsi hozzászólására (#24660)
------------ Swear all the pain’s done No trace or tremor here Or am I still numb? Have I been this whole year?
Nem nagyobb potenciál max ugyanaz... mindkettő elég impresszív, de Chabot lett az WJC MVP, QMJHL Playoff MVP. MacAvoy meg NCAA-ben volt szóval annyira nem összehasonlíthatóak a WJC-n meg Chabot jobb volt. Legyen mindkettő fasza, de főleg Chabot. :)
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.